"Két dologról ismerszik meg az ember, lesznek olyanok, akikre azért emlékezünk majd, mert mondtak valamit, és lesznek olyanok, akikre azért, mert tettek valamit. Igyekezz, hogy te ez utóbbiak közé tartozz!!!" (Seneca)
A Völgytornác programsorozat idei első napján megnyílt dr.
Horváth Balázs, egykori belügyminiszter emlékszobája a nagyvázsonyi
kisiskolában. A kiállítást, mely bemutatja a politikus rendszerváltó szerepét,
miniszteri és képviselői munkásságát, valamint Horváth Balázst, a magánembert
is, a néhai honatya utódja, dr. Horváth Zsolt nyitotta meg és ajánlotta
a közönségnek. Horváth Zsolt a kezdetektől támogatta az elképzelést, hogy itt
Nagyvázsonyban, méltó helyen mutassák be az első szabadon választott kormány
miniszterének hagyatékát. Jótékonysági estet, adakozást szervezett a cél
elérése érdekében, majd közreműködött annak a Nemzeti Vacsorának a
megszervezésében is, melynek a bevételét szintén az emlékszoba kialakítására
fordítottak.
Második alkalommal ült össze az a lovas barát asztaltársaság Zánkán, melyet dr. Fehér Károly egyetemi tanár hívott életre. Ez alkalommal a Zánkai Lovas Fesztivál keretein belül beszéltek a lovas ágazati stratégiáról, és a lovas sportok jelenéről. A találkozón részt vettek a világbajnok fogathajtó Lázár testvérek, Gémesi György a Nemzeti Sportszövetség elnöke, és dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő is, aki néhány hónappal ezelőtt azt a feladatot kapta, hogy a lovas stratégia jogi hátterét kidolgozza.
Tizenöt tagú eseti bizottság jelölhet tagot az
Alkotmánybíróságba az Országgyűlés által hétfőn elfogadott országgyűlési
határozat értelmében. Az Alkotmánybíróságról szóló törvény szerint az Ab
tizenegy tagból áll, Bihari Mihály és Kukorelli István megbízatásának megszűnése
miatt azonban 2008. július 4-e óta két alkotmánybírói tisztség betöltetlen. Alkotmánybíró-jelöltté
az válik, aki legalább nyolc bizottsági tag támogatását bírja a tíz
kormánypárti képviselővel működő testületben. Az Alkotmánybíróság tagjait jelölő
eseti bizottságban a kormány által delegált tagok egyike Dr. Horváth Zsolt a Veszprém
megyei 6. számú választókerület egyéni képviselője.
Megválasztotta az Országgyűlés az alkotmány-előkészítő
eseti bizottság tagjait, valamint tisztségviselőit. A 45 tagú feladata az lesz,
hogy áttekintse a hatályos alkotmányt, illetve határozati javaslatot terjesszen
be az új alaptörvény alapvető elveiről 2011. június 30-ig. Az
alkotmány-előkészítő eseti bizottságba a Fidesz, valamint a KDNP összesen 30,
az MSZP 7, a
Jobbik 6, az LMP 2 tagot delegálhatott. A Fidesz frakció által delegált tagok
között ott van dr. Horváth Zsolt, a Veszprém megyei 6. számú választókerület egyéni
képviselője, az Alkotmányügyi Bizottság tagja is.
Miután a kormánytöbbség az alkotmányban rögzítette, hogy a
parlament legfeljebb 200 fős lehet, a Fidesz egy olyan bizottságban
dolgozná ki az új választási rendszert, amelyben egyenlő számban ülnek a
kormánypártok és az ellenzéki pártok képviselői. Az albizottságba azonos számú
tagot delegálhattak a kormánypártok és az ellenzék. A Fidesz frakció részéről felkérést kapott az
albizottságban való tagságra dr. Horváth Zsolt, Veszprém megye 6-os számú
választókerületének egyéni országgyűlési képviselője is. Feladatuk az új
választási rendszer kidolgozása. A grémium első ülésén az
albizottság munkamódszerét tárgyalták meg a honatyák.
Háromszázhúsz sportoló részvételével rendezték meg a
nemzetközi U20-as atlétikai viadalt Veszprémben. A házigazda magyar együttes
mellett Csehország, Horvátország és Szlovénia képviseltette magát a nívós
versenyen. A végeredmény a magyarok, illetve a veszprémi VEDAC sikereit hozta. A
dobogósoknak a viadal végén dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő, a VEDAC
elnökségi tagja adta át az érmeket.
Dr. Horváth Zsolt és Szatmári Kristóf önálló képviselőiindítványban tettek javaslatot a Gazdasági Versenyhivatal vezetőinekmegválasztásával kapcsolatos jogszabályok módosítására. Az elfogadotttörvénymódosítás szerint a Gazdasági Versenyhivatal elnökének személyére aminiszterelnök tesz javaslatot a köztársasági elnöknek. A Gazdasági Versenyhivatalelnöke pedig maga választja ki helyetteseit, miniszterelnöki jóváhagyással, ígykerül az előterjesztés később az államfő elé. Az elnökhelyettesek megbízatása akorábbi gyakorlattal szemben azonnal megszűnik az elnök mandátumának rendeslejártával, mely hat év. Ez alól csak az képez kivételt, hogy az elnökkinevezése egyéb módon szűnne meg.
Összesen 320 ezer forintot gyűjtött össze jótékonysági
gálaesten, majd egy úgynevezett nemzeti vacsorán a Pannon Térség Fejlődéséért
Alapítvány, hogy ezzel támogassa egy Nagyvázsonyba tervezett Horváth Balázs
emlékszoba kialakítását. Horváth Zsolt kuratóriumi elnök csütörtökön adta át az
utalásról szóló bizonylatot Nagyvázsony polgármesterének, ahol első körben
július 24-én egy időszakos kiállítást nyitnak meg a volt belügyminiszter
hagyatékából. Az első szabad kormány belügyminiszterének leveleit,
feljegyzéseit, valamint személyes tárgyait a tervek szerint véglegesen egy
külön épületben helyeznék el, ehhez legalább 20 millió forintra van szükség.
Módosította az Országgyűlés a köztisztviselők, éskormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt. A jogszabályok módosításánakcélja az államigazgatás és a közigazgatás szétválasztása, ezzel egygazdaságosabb és hatékonyabb apparátus struktúrájának kiépítése. A parlamentülésén a javaslat elfogadását megelőző vitában a Fidesz frakcióvezérszónokaként dr. Horváth Zsolt érvelt a tervezet mellett.
Újabb szálloda nyitotta meg kapuit Veszprémben a vár alatt.
A régi, barokk stílusú épületegyüttest hosszú évek alatt építették át. A Hotel
História a maga négy csillagával, minőségi szolgáltatásokkal bővítette a város
turisztikai kínálatát és szálláskapacitását. A szalag átvágását követően dr.
Horváth Zsolt, veszprémi országgyűlési képviselő azt mondta: „Legyen célunk a
következő időszakban egy öt csillagos Veszprém. Ehhez a célkitűzéshez
tökéletesen passzol egy négy csillagos szálloda felavatása.”